Petri Sándor

Petri Sándor
Személyes adatok
Teljes névPetri Sándor
Születési dátum1928. január
Születési helyGyula, Magyarország
Halálozási dátum2016. december 5. előtt (88 évesen)
Egyéb foglalkozásSportvezető, újságíró
Nemzeti játékvezetés
ÉvekBajnokságStátusz
1958-1977.NB IJátékvezető
Nemzetközi játékvezetés
ÉvekKonföderációStátusz
1968-1977.FIFA-tagJátékvezető
Sablon • Wikidata • Segítség

Petri Sándor (Békéscsaba, 1928. január – 2016. december 5. előtt[1]) magyar nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Polgári foglalkozása: sportvezető, újságíró.

Pályafutása

Nemzeti játékvezetés

A játékvezetői vizsgát Budapesten, 1952-ben tette le, ezt követően társaihoz hasonlóan, különböző labdarúgó osztályokban megkezdte a szükséges tapasztalatok megszerzését. Az ellenőrök - nagy tapasztalattal rendelkező korábbi neves játékvezetők -, valamint sportvezetői felterjesztésére 1958-ban debütálhatott a legmagasabb osztályban. Az aktív játékvezetéstől 1977-ben búcsúzott. Foglalkoztatására jellemző, hogy az 1973/1974-es bajnoki idényben Palotai Károly társaságában 17 mérkőzést vezethetett, az 1974/1975-ösben 19-et, az 1975/1976-osban Müncz György társaságában 17-et. Megbecsült játékvezető. Első ligás mérkőzéseinek száma: 167.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény
1958. Központi Stadion, Győr első NB. I-es találkozó Győri ETOTatabánya 0 : 1
1977. február 3. Városi Stadion, Kaposvár utolsó NB. I-es találkozó KaposvárBp. Honvéd 1 : 3

Nemzetközi játékvezetés

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Játékvezető Bizottságának (JB) felterjesztésére 1968-ban lett nemzetközi játékvezető, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bírói keretének tagja 1977-ig. Kivéve egy esztendőt (1972, amikor MLSZ főtitkár volt). A magyar nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 20. helyet foglalja el 1 találkozó szolgálatával. 1977-ben saját elhatározásából lépett ki a FIFA jelvényesek sorából. Nemzetközi mérkőzéseinek száma: 41.

Európa-bajnokság

Az európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Jugoszláviába az V., az 1976-os labdarúgó-Európa-bajnokságra az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) JB játékvezetőként foglalkoztatta.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1975. november 23. Tsirion Stadion, Limassol előselejtező (1. csoport) CiprusCsehszlovákia 0 : 3 9 000

Sportvezetőként

Aktív FIFA játékvezetőként 1972-ben a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) főtitkárának választották. A múltban eddig kétszer fordult elő, hogy játékvezetőt választott meg valamely ország Labdarúgó-szövetsége a főtitkári tisztségre. Első a sorban Sir Stanley Rous volt, akit az Angol labdarúgó-szövetség főtitkári posztjáról választottak meg FIFA elnöknek. A második az olasz dr. Artemio Franchi, aki közben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) alelnöke, majd elnöke lett. 1979–1981 között az MLSZ JB elnöke.

Írásai

  • A szurkolók kézikönyve - Ifjúsági Lap-és Könyvkiadó Vállalat -1986.
  • Társszerzője a "Labdarúgás" c. szabálykönyveknek 1980–1985.

Mint a játékvezetés krónikása közel 1100 oldalas anyaggal, archív dokumentumokkal rendelkezik, 1897-től felölelve a honi játékvezetés történetét. Befejezés előtt áll "Fújj bíró!... de csak halkan" c. könyve. Az 1959-től rendszeresen megjelenő Játékvezető című lap felelős szerkesztője 1985 márciusáig. A szerkesztőbizottság tagjai: - dr. Ábrai Zsigmond, Hertzka Pál, Kann Ferenc, Kasza Ferenc, Major István, Márton Sándor, Nagy Emil, dr. Neuber Alajos, Paulai Márton, Sabácz József és Somos István játékvezető krónikások - voltak.

Sajtóbeli munkássága

  • 1974. július 20-tól - 1992 decemberéig a legnépszerübb rejtvényújság, a Füles, "Mit ítélne Ön?" c. rovatának szerkesztő írója. Olyan neves grafikusok készítették a rajzokat, mint Szepes Béla, Molnár Ottó.
  • 1989. januártól - 1994. februárig a Labdarúgás - "GÓL" c. foci-magazinban az "OLDALHÁLÓ" rovat szerkesztő-írója.
  • 1993 júniusától - 1996 decemberéig a Füles-Bagoly rejtvény-magazinban az "ÖN MIT ÍTÉLNE?". és a "HAVI FOCI NOTESZ" rovatok szerkesztő-írója. Feladványainak száma 1966-ig 280.
  • 1994 augusztusától - 1997 júniusáig a SPORTVEZETŐ folyóiratban jelentek meg írásai a játékvezetésről, a szabályok alkalmazásáról. A sajtóban megjelent sorozata 163 szakcikket tartalmaz.

Sikerei, díjai

  • A Népsport által Az év legjobb játékvezetője részére első ízben kiírt címet és kupát két alkalommal (1975–76) nyerte el.
  • 1979-ben Aranysípot adományoztak részére.
  • 1982. augusztus 26.: UEFA - plakett.
  • 1984-ben Szlávik András a Játékvezető Bizottság (JB) elnöke a Játékvezető című lap szerkesztésében - 1959-ben jelent meg az első szám - 25 éven keresztül végzett munkáért tárgyjutalomba részesítette.
  • 2003. február 23-án az MLSZ JB díszserleget adományozott részére 50 éves játékvezetői jubileuma alkalmából.

Jegyzetek

  1. Gyász: elhunyt Petri Sándor korábbi FIFA-játékvezető. www.nemzetisport.hu (2016. december 4.) (Hozzáférés: 2016. december 4.)

Források

  • (1970) „újságcikk”. Játékvezető 1970. XI. évfolyam.  
  • (1981) „újságcikk”. Labdarúgás 1981. XXII. évfolyam 4. szám.  
  • (1999) „újságcikk”. Nemzeti Sport 1999. január 17..  
  • (1972) „újságcikk”. Népszabadság 1972. február.  
  • Petri Sándor, a játékvezetés krónikása 85 éves. Magyar Labdarúgó Játékvezetők Testülete, 2014. január 7. (Hozzáférés: 2015. szeptember 28.)

Külső hivatkozások

  • Petri Sándor. World Referee. [2012. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 13.)
  • Petri Sándor. zerozerofootball.com. (Hozzáférés: 2011. március 13.)[halott link]
  • Petri Sándor. scoreshelf.com. [2015. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 13.)

Elődje:
Zsolt István

Játékvezetők elnöke
1979–1982

Utódja:
Szlávik András

Sablon:A Magyar Labdarúgó-szövetség főtitkárai
  • m
  • v
  • sz
1901–1949
  • 1901–1903: Horváth Ferenc
  • 1904: Gillemot Ferenc
  • 1904–1906: Németh Andor
  • 1906–1908: Maleczki Román
  • 1909: Steiner Hugó
  • 1910: Oprée Rezső
  • 1911–1912: Steiner Hugó
  • 1919–1922: Oprée Rezső
  • 1913: Csányi József
  • 1914–1922: Tibor Lajos
  • 1923–1939: Kenyeres Árpád
  • 1940–1943: Gálffy Endre
  • 1944: Ipolyvölgyi Ferenc
  • 1948–1949: Kenyeres Árpád
1950–
  • 1950–1951: Krajcsovics István
  • 1957–1968: Honti György
  • 1968–1972: Börzsei János
  • 1972–1973: Petri Sándor
  • 1973–1982: Krizsán József
  • 1982–1987: Páncsics Miklós
  • 1987–1989: Török Péter
  • 1990–1996: Berzi Sándor
  • 1996–1998: Czékus Lajos
  • 1998–1996: Berzi Sándor
  • 1996–1998: Czékus Lajos
  • 1998–: Berzi Sándor
  • labdarúgás Labdarúgásportál
  • Magyarország Magyarország-portál