Nagyesküllő

Nem tévesztendő össze a következővel: Esküllő (Bihar megye).

Nagyesküllő (Așchileu Mare)
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Kolozs
Község	Esküllő
Rang	községközpont
Irányítószám	407046
SIRUTA-kód	55785
Népesség
Népesség	473 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	6 (2011)[1]
Népsűrűség	7,26 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	400 m
Terület	65,12 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 59′ 00″, k. h. 23° 29′ 03″46.983333333333, 23.48416666666746.983333°N 23.484167°EKoordináták: é. sz. 46° 59′ 00″, k. h. 23° 29′ 03″46.983333333333, 23.48416666666746.983333°N 23.484167°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyesküllő témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nagyesküllő (románul: Așchileu Mare) falu Romániában, Kolozs megyében, Esküllő község központja.

Fekvése

Kolozsvártól 31 kilométerre északnyugatra, a Borsa-patak völgyében fekszik.

Nevének eredete

Bizonytalan, mindenesetre nincs köze az eskü szóhoz. Először 1320-ban Esculeu maioris, majd 1431-ben Nageskelew alakban jegyezték fel.

Története

Anonymus szerint miután Tuhutum (Tétény) legyőzte az erdélyi vlachok (románok) vezérét, Gelou-t (Gyalu), Erdély lakói itt tettek hűségesküt a győztesnek, és a helyet ennek emlékére nevezték el Esküllőnek. A magyar történettudomány ma már nem tartja Anonymus krónikáját történeti forrásnak a 9–10. századra nézve. Valószínű, hogy mint legtöbb szereplőjét, Gelou-t is helynév alapján koholta (Gyalu), mint ahogy a cselekmény szóban forgó elemének is az akkor ezek szerint már létező Esküllő helynév szolgálhatott alapul. Mivel a krónikás egyik célja a korabeli Árpád-kori nemzetségek ősiségének bizonyítása volt, a hűségesküt követően nyomban Tuhutum vezér unokájaként szerepelteti a vidék valószínű akkori urának, a Zsombor nemzetségnek fiktív elődjét, Zombor-t. Magyar kollégáikkal ellentétben a román történészek ma is hiteles történeti kútfőként tekintik Anonymust, és sok népszerű történeti műben az esküllői eskü az ezeréves magyar rabság kezdőpontjaként szerepel.

A birtokos nemzetség tagjai 1316-ban fellázadtak Károly Róbert király ellen, aki birtokaikat elkobozta és Elefánti Dezső sebesvári várnagynak adta. 1331-ben azonban jutalomból visszakapták azokat, mivel Feketehalom várát átadták a királynak. 1332-ben római katolikus plébánia, az újkorban kevés reformátuson kívül románok lakták. 1416 és 1770 között az Eördög család birtoka volt. A kuruc harcok idején biztonságosabb helyre költözött, 1717-ben a vármegye költöztette vissza régi helyére. 1802-től hosszabb ideig görögkatolikus esperesi székhely volt.^[2] 1816-ban Kazinczy Ferenc egy Mohai nevű helyi birtokosnál szállt meg. Az 1830-as években a református egyház temploma romokban hevert. 1876-ig Doboka vármegyéhez, majd Kolozs vármegyéhez tartozott. 1945 után egyes részeit az akkor létrehozott Dornához csatolták.

1880-ban 761 lakosából 678 volt román, 47 magyar és 33 cigány anyanyelvű; 691 görögkatolikus, 44 református és 17 zsidó vallású.

2002-ben 611 lakosából 602 volt román és 9 cigány nemzetiségű; 608 ortodox vallású.

Látnivalók

• Korábban görögkatolikus, jelenleg ortodox fatemploma 1840-ben épült.

Híres emberek

• A faluban élt Rodion-Roșca László (Rodion G.A.) elektronikus zenész.^[3]

Jegyzetek

Források

• Hodor Károly: Doboka vármegye' természeti és polgári esmértetése. Kolozsvártt, 1837

Kapcsolódó szócikkek