Nősziromfélék

Nősziromfélék
Iris versicolor
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Osztály: Egyszikűek (Liliopsida) Rend: Spárgavirágúak (Asparagales) Család: Nősziromfélék (Iridaceae) Juss.
Alcsaládok és nemzetségcsoportok
Aristeoideae alcsalád Crocoideae alcsalád Ixieae nemzetségcsoport Pillansieae nemzetségcsoport Watsonieae nemzetségcsoport Geosiridoideae alcsalád Nősziromformák alcsalád (Iridoideae) Irideae nemzetségcsoport Mariceae nemzetségcsoport Sisyrinchieae nemzetségcsoport Tigridieae nemzetségcsoport Isophysidoideae alcsalád Nivenioideae alcsalád Patersonioideae alcsalád
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Nősziromfélék témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Nősziromfélék témájú kategóriát.

A nősziromfélék (Iridaceae) a spárgavirágúak rendjének egy családja. 80 nemzetség, 1500 faj tartozik ide. Ezek többsége Dél-Afrikában (afrotropikus ökozóna) vagy Amerika trópusi-szubtrópusi területein honos, bőségesen előfordulnak azonban a mérsékelt égövben is képviselőik. Közéjük tartozik a sáfrány fűszernövény is.

Általában lágyszárú, évelő növények. Földbeli hajtásuk rizóma, hagymagumó vagy gumó. Leveleik kard alakúak, két sorban állnak, alapjuk hüvelyként ellapulva a szárat öleli. Forgó- vagy legyezővirágzatba csoportosuló, illetve magános virágaik fokozatosan zigomorfakká válnak. A bimbókat buroklevél (spatha) borítja. A két lepelkör tagjai sokszor erőteljesen különböznek egymástól, aljukon gyakran egymással összeforrtak. A kifelé hajló porzók száma három, a belső porzókör hiányzik. Magházuk szinte mindig alsó állású (kivétel a család kladogramján alapi helyzetű Isophysis, ami felső állású), három termőlevél formálja. Nagyszámú magkezdeményük tengelyi placentációjú. Bibéjük változatos alakulású, szembetűnő. Gyakran háromkaréjú és színes, lepelszerű. Termésük toktermés. Gyökérszőreik nincsenek, a gyökerek mikorrhiza borítja.

Nevük eredete

A család nevét a nőszirom (Iris) nemzetségről kapta, mely az Európában legismertebb és legnagyobb nemzetsége, 1753-ban írta le a svéd botanikus, Carl von Linné. Nevét a görög istennőről, Íriszről kapta, aki az Olümposzról üzeneteket közvetített a földre egy szivárványon keresztül – aminek színeit Linné számos faj többszínű szirmaiban látta visszatükröződni.

Rendszerezésük

A családot jelenleg a legtöbben négy alcsaládra osztják, de a DNS-analízis alapján jó néhány alcsaláddal lehetne bővíteni a kört:

Az Isophysidoideae alcsaládba egyetlen génusz, a tasmániai Isophysis tartozik. A család egyetlen felső állású magházzal bíró tagja. Virágja csillagforma, színe a sárgától a barnás színig terjed.

A Nivenioideae alcsaládba hat nemzetség tartozik Dél-Afrikából, Ausztráliából és Madagaszkárról, közéjük tartoznak a család cserje tagjai (Klattia, Nivenia és Witsenia), és az egyetlen szaprofita (pontosabban mikoheterotróf) tagja (Geosiris). Az Aristea is ide tartozik. Az alcsalád megkülönböztető jegyei: a virágok kis, páros fürtökben lógnak nagy murvalevelekkel. Bibeszálaik karcsúak, három részre tagoltak. A nektárt (ha jelen van) a magház falában lévő mirigyek termelik. Virágaik mindig sugarasan szimmetrikusak, különálló pártával. Hajtásuk rizómás.

Az Iridioideae alcsalád tartalmazza a sok fajból álló Iris nemzetséget és a Moraea nemzetséget. Az egyetlen alcsalád, ami Dél-Amerikában is jelen van. Fajainak virágai egyedülálló fürtökben nőnek nagy murvalevelekkel, bibeszálaik pártaszerűek, a nektárt (ha jelen van) a párta- és csészeleveleken lévő mirigyek termelik. A legtöbb fajnak különálló pártája van, hajtásuk rizómás, néha gumós. A virágok csaknem mindig sugarasan szimmetrikusak. A Bobartia, Dietes és a Ferraria nemzetség ide tartozik.

A Crocoideae alcsalád a fajok mintegy kétharmadát tartalmazza. Többnyire afrikai növények tartoznak ide. Itt található a legtöbb ismerős génusz (az Irisen és a Moraea-n kívül), köztük az Ixia, Gladiolus, Crocus, Freesia és a Watsonia. Könnyen felismerhetők virágaikról, amik tüskeszerű virágzatba rendeződnek (bár néha magánosan állnak), a párta- vagy csészelevelek pedig rövid vagy hosszú csövet alkotnak. A nektárt a magház falában lévő mirigyek termelik, és közvetlenül a virágtakaró és porzó összeolvadása alkotta virágcső tövébe választódik ki. A virágok lehetnek sugarasan szimmetrikusak, de gyakrabban mutatnak kétoldali szimmetriát, kétajkúak. A hajtás lehet rizómás, vagy gyakrabban hagymagumós.

Az Iridoideae és Crocoideae alcsaládok alatt több nemzetségcsoportot különítettek el.

Életmódjuk, élőhelyük

A nősziromfélék számos élőhelyet népesítenek be. A tengeren kívül szinte mindenhol nőnek, sőt: a Gladiolus gueinzii a tengerparton nő, és magas dagály eléri leveleit. A legtöbb faj életterében van a növények növekedésére alkalmatlan, kimondottan száraz vagy hideg időszak. Ekkor a növények életfunkciói rejtettek, tehát a legtöbb fajuk lombhullató. Örökzöld fajok csak a szubtrópusi erdőkben vagy a szavannákon, mérsékelt égövi pusztákon és az egész évben nyirkos fynbosokban élnek. Egyes fajok mocsarakban nőnek, mások vízfolyások mentén, néhány pedig kizárólag vízesések párájában fejlődik.

A lombhullató fajok föld feletti részei (levelek, hajtások) elhalnak, amikor a gumó vagy hagymagumó a pihenő időszakba lép. Így, a föld alá való visszavonulva élik túl a kedvezőtlen időszakokat. Ez különösen hasznos a pusztákon és fynbosban, ahol a száraz évszakban gyakran az egész terület leég, de a pihenő időszakban a gumó vagy a hagymagumó túléli a hőséget. A préritüzek megtisztítják a talajt a versenytárs növényzettől, azok hamuja pedig termékennyé teszi a földet. Az első esőktől a pihenő gumók gyors növekedésnek indulnak, virágokat és hajtásokat növesztenek, még mielőtt a többi növény betelepülne életterükbe. Sok pusztai vagy fynboson élő nősziromféle préritűz után hajtja a legszebb virágait; egyes fynbos-fajok csak tűz után nyílnak.

Beporzás szempontjából igen különbözőek. Előfordul a magányos méhek általi beporzás, de sokukat nektármadár porozza be. Ezeknek a fajoknak általában vörös vagy narancssárga, trombitaszerű virágaik vannak, amik nagy mennyiségű nektárt választanak ki. Más fajok a lepkék általi beporzáshoz alkalmazkodtak, de előfordul a fémeslegyek, hosszú szívókájú zengőlegyek, sőt ganéjtúrók általi beporzás is.

• Ainea
• Alophia
• Anapalina
• Antholyza
• Aristea
• páviángyökér (Babiana),
• Barnardiella
• Belamcanda
• Bobartia
• Calydorea
• Cardenanthus
• Chasmanthe
• Cipura
• Cobana
• Crocosmia, Montbretia
• sáfrány (Crocus)
• Cypella
• Devia
• Dierama
• kaffernőszirom (Dietes),
• Diplarrena
• Duthiastrum
• Eleutherine
• Ennealophus
• Eurynotia
• Eustylis
• Ferraria
• Fosteria
• Freesia (syn. Anomatheca, Lapeirousia)
• Galaxia
• Geissorhiza
• Gelasine
• Geosiris
• kardvirág (Gladiolus)
• Gynandriris
• Herbertia
• Hermodactylus
• Hesperantha
• Hesperoxiphion
• Hexaglottis
• Homeria
• Homoglossum
• nőszirom (Iris)
• Isophysis
• Ixia
• Kelissa
• Klattia
• Larentia
• Lethia
• Libertia
• Mastigostyla
• Melasphaerula
• Micranthus
• Moraea
• Nemastylis
• Neomarica
• Nivenia
• Olsynium
• Onira
• Orthrosanthus
• Pardanthopsis
• Patersonia
• Pillansia
• Pseudotrimezia
• Radinosiphon
• Rheome
• Roggeveldia
• Romulea
• Salpingostylis
• Savannosiphon
• Schizostylis
• Sessilanthera
• Sessilistigma
• sásbokor (Sisyrinchium),
• Solenomelus
• cigányvirág (Sparaxis),
• Sphenostigma
• Sympa
• Syringodea
• Tapeina
• Thereianthus
• tigrisvirág (Tigridia)
• Trimezia
• Tritonia
• Tritoniopsis
• Tucma
• szúnyogkardvirág (Watsonia),
• Witsenia
• Zygotritonia

Források

• Turcsányi Gábor és Turcsányiné dr. Siller Irén: Növénytan (1999, 2005), Kempelen Farkas Digitális Tankönytár
• Podani János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana (2003). ISBN 963 463 632 2 

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Iridaceae című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.