Galloitáliai nyelvek

Nyelvek és dialektuscsoportok Olaszországban
  Friuli nyelv (rétoromán)
  Ladin nyelv (rétoromán)
  Német nyelv (dél-tiroli nyelvjárás)
  Velencei nyelv
  Galloitáliai dialektusok
  Toszkán nyelvjárás
  Középolasz dialektusok
  Délolasz dialektusok
  Szélső délolasz dialektusok
  Korzikai nyelvváltozat

A galloitáliai nyelvek – hagyományosan északolasz nyelv(járások) – a történelmi Gallia mai Olaszország északi részére eső területein (latinul Gallia Cisalpina) kialakult újlatin nyelvjáráscsoport, amelyek hangtani, nyelvtani tulajdonságaik alapján közelebbről a nyugati újlatin nyelvek galloromán csoportjába tartoznak. A szóban forgó területeket a római hódítás előtt kelták lakták, így ezeknél a nyelvváltozatoknál a kelta szubsztrátum hatásával is kell számolni. A galloitáliai dialektusok és az irodalmi olasz nyelv, illetve dél-itáliai dialektusok közötti választóvonalnak a La SpeziaRimini városokat összekötő képzeletbeli egyenest lehet tekinteni: az ettől délre eső nyelvváltozatok (beleértve az irodalmi olaszt) összességében hagyományőrzőbbek, a tőle északra beszélt nyelvjárások viszont sokkal újítóbb jellegűek, amelyek jobban eltávolodtak a latintól.

E nyelveket vagy nyelvváltozatokat hagyományos értelemben – sokszor még maguk a beszélőik is – csak az olasz nyelv északi nyelvjárásainak tekintik; A világ nyelvei című szaklexikon is csupán mint olasz nyelvjárásokat tárgyalja az „olasz” címszó alatt. Nyelvészetileg ugyanakkor a galloitáliai nyelvek közelebbi rokonságban állnak a francia, okcitán, katalán nyelvekkel, illetve a rétoromán dialektusokkal, mint az olasszal.

Főbb közös jellemzőik

  • A latin cl-, gl-, pl-, bl-, fl- csoportok palatalizációja.
  • A szóvégi magánhangzók – nyelvváltozattól függően, különösképpen az e, i, o – lekoptak.
  • A szóközi latin [p, t, k] mássalhangzók a legtöbb nyelvváltozatban zöngésülnek.
  • Számos dialektusban megtalálhatóak a franciára jellemző ö és ü hangok.
  • A többes számot – olasz hatásra – magánhangzóval (-i, -e) vagy – a szóvégi mássalhangzó megváltoztatásával (palatalizálás, affrikativizálás) képzik. (A nyelvészek úgy tartják, hogy történetileg a nyugatabbra lévő újlatin nyelvekhez hasonlóan az -s volt a többes szám jele, azonban ez eltűnt az olasz nyelv befolyása miatt.)
  • Nyelvtani jellemzőjük, hogy az alaktani redukció következtében – akárcsak a franciában – a kijelentő mondatokban kötelező a hangsúlytalan személyes névmás használata az igével (ún. klitikus névmás), kiterjedt továbbá a különböző körülírások, idiomatizmusok használata.

Csoportosításuk

Források

  • Ethnologue report for Gallo-Italian
  • A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973  
Sablon:Indoeurópai nyelvcsalád
  • m
  • v
  • sz
A kereszt () a beszélő híján kihalt nyelveket jelöli. A csillag (*) mai élő nyelvek korábbi nyelvállapotát, közös ősét, régebbi fázisát.
Külön félkövérrel emeltük ki az olyan nyelveket, melyekből több leánynyelv ágazik el, és a hatásuk kiemelkedően jelentős.
Indoiráni ág
Italikus nyelvek
Szláv nyelvek
Balti nyelvek
Kelta nyelvek
szigeti kelta
szárazföldi kelta
Germán nyelvek
Hellenisztikus nyelvek
Anatóliai ág
  • hettita
  • lúviai
  • palái
  • lík
  • líd
  • kár
  • piszid
  • mili
  • bizonytalan besorolású balkáni nyelvek: dák
  • fríg
  • illír
  • trák