Borbíró András

Borbíró András
Életrajzi adatok
Született1987. március 29. (37 éves)
Budapest
Származásmagyar magyar
Pályafutása
IskoláiBerzsenyi Dániel Főiskola
Híres szerepeiHerner Ferike Háy János: A Herner Ferike faterja
Kiss Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker?

Borbíró András IMDb-adatlapja
PORT.hu-adatlap
Sablon • Wikidata • Segítség

Borbíró András névvariáns: Borbiró András (Budapest, 1987. március 29. –) magyar színész.

Életpályája

Hat évesen már szinkronizált,[1][2] 1993-ban a Vígszínház Sátorban az Odipusz című előadásban, 2000-ben az Újszínházban szerepelt. 2007-2010 között a Weöres Sándor Színház Stúdió növendékeként a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán indult képzés keretében tanulta a színészmesterséget, ahol kezdetben Zsurzs Kati, majd Jordán Tamás és Jeles András voltak az osztályvezető tanárai. 2008-tól főiskolai hallgatóként egyik alapító tagja volt a szombathelyi Weöres Sándor Színház állandó társulatának. 2014-től a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban játszott. 2021-2023 között a Turay Ida Színház művésze és tagja a PartVonal Műhely[3] társulatának.[4] Szinkronizálással is foglalkozik.

Fontosabb színházi szerepei

Filmek, tv

  • A bűvész (1996) (hang)
  • Öcsögök (2001)
  • Gálvölgyi Show (2003)
  • Kis Vuk (2008) (hang)
  • Tetováltak (2012)
  • Captain Flame (2021)... Speedy

Szinkronszerepei

Filmek
film szereplő színész
Az (film, 2017) Az / Pennywise, a táncoló bohóc. Bill Skarsgård.

Jegyzetek

  1. Vas Népe, 2010. május 28. (55. évfolyam, 122. szám) Malfoy máig kísért
  2. Vas Népe, 2010. május 29. (55. évfolyam, 123. szám) Az örök gyerek, aki imádja Szombathelyt
  3. PartVonal Műhely
  4. Színművészek – Turay Ida Színház (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2023. augusztus 23.)
  5. Vas Népe, 2009. december 11. (54. évfolyam, 290. szám) Egy kosár alma

Források