Bolognai iskola

A bolognai iskola, más néven Carracci-iskola bolognai képzőművészek a 16/17. század fordulóján aktív és nagy hatású csoportja. A Carracci-iskola nevet azért kapták, mert a sajátos stílust a Carracci család tagjai fejlesztették ki, és tőlük vették át tanítványaik. Stilisztikai hatásuk még a 18. században is kimutatható. A stílusalapító unokatestvérek közül Ludovico Carracci volt a legidősebb, de mindkét unokaöcsét, Agostinót és Annibalét is túlélte.

1582-ben nyitotta meg Bolognában az Academia degli Incamminati festőiskolát (jelentése: helyes útra tértek) amely a stílusokat elegyítő bolognai irány kiindulópontjává vált.

Ez a stílusuk visszahat a Rafaellót és Michelangelót követő manieristákra, akikkel szemben a festőiségre, tehát Antonio da Correggio és Tiziano látványvilágához térnek vissza anélkül, hogy elődeiket utánoznák. Barokk festők maradtak, de határt szabtak a „kinövéseknek” (öncélú díszítményeknek).

A nagymesterek tradícióit követve programjuk a természet keresése és a meztelen emberi test tanulmányozása volt; ezeket koruk érzésvilágával hozták harmóniába. Művészetük kiindulópontja tehát stabil, de a hatása eklektikus. A kortárs művészetben általános módon munkáikra jellemző a túlkomponáltság, a széles pózok és gesztusok, az erős fény és árnyék.

Az iskola legkiválóbb művészei:

• Domenichino (Domenico Zampieri),
• Guido Reni, az iskola legtehetségesebbnek tartott tagja,
• Francesco Albani,
• Giovanni Lanfranco és
• Guercino.

A következő generáció érdemes művészei:

• Carlo Cignani,
• Simone Contarini,
• a Sirani család tagjai:
  • Giovanni Andrea Sirani,
  • Anna Maria Sirani,
  • Barbara Sirani és
  • Elisabetta Sirani;
• Andrea Sacchi, akinek viszont Carlo Maratta lett a tanítványa.

Jegyzetek

Források

• Miért éppen reneszánsz:Bolognai iskola - Carracci iskola